Esetleírás

2014.03.14 09:21

Anyus

A háziorvosi rendelő várójában találkozott a kezelőhelyünket ismertető plakáttal az az idős beteg, aki már több évtizede inzulinos cukorbeteg, keringési problémák miatt szédül, fülzúgása van és balesete miatt járása is bizonytalan. Az utóbbi időben férje nélkül már a lakásából sem mert kilépni, kísérővel jött el az első BEMER kezelésre.
„Maguk biztosan segíteni fognak rajtam!” ezzel lépett a kezelőbe és ettől fogva mindvégig lelkesen, aktívan járt kezelésekre. Életkorára és többszörös betegségére figyelemmel alacsony intenzitású  és vasomotiós hatású programokkal kezdtük meg a kezelését. Néhány kezelés után Anyus örömmel állapította meg, hogy az őt évek óta kínzó szédülése úgy múlt el,  mintha elvágták volna. Igyekeztünk „visszafogni” a lelkesedését: csodákra nem vagyunk képesek, az ő korában már előfordulhat hogy visszatér a szédülés, ha a kiváltó ok nem szűnik meg. Anyus azonban már hajthatatlan maradt: mostmár akárhová elmennék, még akár a városba is!

Az ilyen és ehhez hasonló pillanatok adnak erőt és bátorságot ahhoz, hogy továbbra is igyekezzünk teljesíteni az eddig felvállalt küldetésünket: idős emberek életminőségét javítani lehet és kell a BEMER terápia által biztosított lehetőségekkel.